hasznald.hu

Blog

05 feb Mobile learning koncepció és minta az IMS Magyarország Kft-nek.

A projekt bemutatása 2014 tavaszán és nyarán egy rettentő érdekes és előremutató projektet csináltunk az IMS Magyarországgal közösen. Gombos Zsolt megkeresett azzal, hogy szeretnének bolti eladóknak országszerte képzéseket nyújtani, elektronikus formában. Pár héten keresztül, heti 1-2 alkalommal beszélgettünk először a megoldási lehetőségekről. Gyorsan kiderült, hogy a...

Tovább

21 nov Fogalomtár importálása Moodle-be

Már az előző posztban is egy igazán hiánypótló és sokak számára figyelemreméltó kis eszközt mutattam be. Ez volt ugye a tesztkérdések egyszerű importálása a Moodle rendszerbe. Most egy másik hasonló és nagyszerű eszközt találtam, amely igencsak jól jött. Paksi Attila (eredetileg Yasu Imao fejlesztése) által honosított...

Tovább

18 nov Tesztek importálása Moodle-be – hasznos alkalmazáscsomag

Úgy alakult, hogy egy hamarosan lezárásra kerülő projekt kapcsán, melyet be is fogok majd itt mutatni kicsit részletesebben, szükség volt nagy mennyiségű tesztkérdések Moodle 2.7 rendszerbe juttatására. Legkevesebb 320 kérdésről van szó, így olyan megoldás kellett, amivel mindez viszonylag gyorsan és fájdalommentesen megoldható. Duchon Jenő sietett...

Tovább

24 Sze Hallgatók tömeges feltöltése mac-ről Moodle 1.9-be

Ha szeretnénk a Moodle-ben hallgatók tömeges feltöltését elvégezni és ezt esetleg egy Mac számítógépen xlsx fájlból Excel for Mac szoftverrel létrehozott csv állomány segítségével tennénk, akkor kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Ha ugyanis simán elmentjük csv formátumba az Excelben a munkalapot, akkor az ékezetes karakterekkel bajban...

Tovább

30 jún MoodleMoot 2013 prezi rövidítve SooMeta formában

Ez most egy kísérlet részemről. Kísérlet egy új szolgáltatás kipróbálására, amely magyar fejlesztők ígéretes terméke. A Soometa, vagy Metta.io egy tartalom aggregációt megvalósító oldal, méghozzá úgy, hogy a weben szerteszét megtalálható tartalmat egy helyre, egy bemutató felületre helyezi és kellemes, egyszerű layouttal és némi animációval...

Tovább

27 jún MoodleMoot 2013 – az előadásom

Éppen most fejeztem be az előadásomat a MoodleMoot idei konferenciáján. Új helyszínen az Óbudai Egyetemen rendezték meg idén a konferenciát, amely a nevéből adódóan főként Moodle témákkal foglalkozik. És persze e-learninggel. Eddig mindig tananyagfejlesztéshez kapcsolódó témákkal jelentkeztem, de idén szakítottam ezzel a hagyománnyal és itt a...

Tovább

27 jún P4: SCORM tevékenység pontozása

A Moodle a Scorm csomagokat tevékenységként definiálja. Ennek megfelelően pontozni is lehet. A probléma az, hogy nem lehet NEM pontozni a Scorm tevékenységet. Előfordulhat, én egy tananyagcsomagot osztok meg a tanulóimmal a kurzuson belül. Ez a tananyagcsomag sok fontos információt esetleg kiegészítést tartalmaz a tárgyalt...

Tovább

27 jún P3: Fogalomtár és a csoportok

Sok tanár alkalmaz olyan feladatot, amelyben a tanulóknak fogalomtárat kell létrehozniuk egy adott témából. EZ nem egy rossz feladat, megkönnyíti a téma feldolgozását, lehetőséget ad a közös munkára és mindenki látja a fejlődést és az eredményt is. A fogalomtár azonban egy érdekes állatfaj. Nem lehet...

Tovább

27 jún P2: Kurzus importálás után eltűnnek a képek

Előfordul olyan, hogy egy meglévő kurzust szeretnénk újra felhasználni. Mégpedig úgy, hogy, nem tartjuk meg a teljes kurzust, vagy változtatunk valamit az eredetin. Ilyenkor jobban járunk, ha importáljuk a kurzust, hiszen ezzel egy teljesen új kurzust hozunk létre fizikailag azonos, ám gyakorlatilag mégis egyedi tartalommal. Importálás...

Tovább